NKFI

Újrahasznosított toll alapú, tartós higiéniás szintet biztosító termék és technológia fejlesztés

A Naturtex Kft. több mint 360 millió forintos állami támogatásból egy komplex termék- és technológiafejlesztést valósít meg, amelynek hatására a cég nemzetközi piaci helyzetének megerősítése várható.

A Naturtex Kft. 100%-ban magyar családi tulajdonú vállalkozás, megalapítása óta, több mint 30 éve dolgozik azon, hogy a pihentető alvás elérése érdekében a legmegfelelőbb termékeket biztosítsa vásárlói számára. Kezdetben manufakturális eljárással készültek a termékek, de hamarosan kivívták a vásárlóközönség elismerését, a cég folyamatosan fejlődni tudott az adott kor nehézségei mellett is. Az induláskori 5 főből mára a hazai ágyneműiparban meghatározó szerepet betöltő, a piac közel felét uraló vállalat lett.

A lakástextil termékek piacának egyik meghatározó szegmense az új, első osztályú tollból, tollpehelyből készülő párnák és paplanok piaca. A tollból készült konfekcionált textiláru termékek elsőosztályú minőségűek, a fogyasztók által keresettek. Ennek egyik lényeges oka az, hogy míg a poliészter alapanyaggal készített párnák és paplanok átlagos használati ideje 2 év, addig a toll alapú termékek esetében ennél lényegesen hosszabb (4-5 év) használati időről beszélhetünk. A piaci szereplők a gyártás során mind az alapanyagok összegyűjtése, mind a késztermék értékesítése során más, a nemzetközi piacokon működő partnerekkel kényszerülnek együttműködni, illetve versenyezni. Míg a kizárólag új alapanyagból készülő toll- és pehelytermékek valamennyi fejlett ország piacain forgalmazhatók, addig az újrahasznosított tollat és pehelyt is tartalmazó lakástextil termékek forgalomba hozatala – egyre inkább teret nyerve, de – országonként eltérő szabályozás alá esik. A toll a használat jellegétől függően több alkalommal újrahasznosítható alapanyag. Az elmúlt években számos szálloda- és bútoráruház-lánc (pl. Intercontinental, IKEA) tűzte ki célul, hogy a fenntarthatóság jegyében a következő években forgalmazott termékeik nagy hányada újrahasznosított termék legyen. Ma már reális az az üzleti várakozás, hogy egyes termékeknél bizonyos multinacionális kereskedelmi láncok esetében ez az arány 2030-ra eléri a 100%-ot. A használt tollak és pelyhek újrahasznosítása megköveteli a tisztítási folyamat optimalizálását a hosszabb élettartam és tartósabb használat érdekében, másrészt lehetővé teszi olyan módosítások elvégzését a tollak és pelyhek felületén, amire népegészségügyi okok miatt komoly kereslet, illetve igény mutatkozik. A jelen projekt célja egy komplex termék- és technológiafejlesztés megvalósítása, amelynek hatására a Naturtex Kft. (www.naturtex.hu) nemetközi piaci helyzetének megerősítése várható. A Szegedi Tudományegyetemmel (www.u-szeged.hu) együttműködve kifejlesztendő új bevonat képes lesz tartósan rögzülni a toll-, tollpehely- és a textilbevonat felületén, miközben ellenőrzött antiallergén és antimikrobiális hatása révén távol tartja az atkákat, illetve gátolja a különféle egészségügyi szempontból nem kívánatos mikroorganizmusok (kórokozók) szaporodását.

A projekt keretében a Naturtex Kft. célja egy, a használt tollak és pelyhek gyártásra történő előkészítéséhez (válogatás, osztályozás, textil vágás) kapcsolódó automatizálási feladatok elvégzése, illetve ipari környezetben történő alkalmazásának előkészítése. A projekt során a használt tollak termelésbe történő állítása miatti új technológiai lépések kidolgozására és folyamatba illesztésére is sor kerül.

A 2019-1.1.1-PIACI-KFI-2019-00334-es sikeres projekt eredményeként a Naturtex Kft. képessé válik arra, hogy a nemzetközi szinten összegyűjtött, eltérő szennyezettségű alapanyagból saját technológiával standard körülmények között gyártsa új termékeit a nemzetközi vásárlóközönség részére.

Kedvezményezett neve: NATURTEX Gyapjú- és Tollfeldolgozó Kft.

Projekt címe: Újrahasznosított toll alapú, tartós higiéniás szintet biztosító termék és technológiafejlesztés, Konzorciumi tag: Szegedi Tudományegyetem

Projekt azonosítószáma: 2019-1.1.1-PIACI-KFI-2019-00334
Szerződött támogatás összege: 581 663 943 Ft
Támogatás mértéke: 62,6%ó
Kedvezményezett neve: NATURTEX Gyapjú- és Tollfeldolgozó Kft.
Projekt címe: Újrahasznosított toll alapú, tartós higiéniás szintet biztosító termék és technológiafejlesztés, Konzorciumi tag: Szegedi Tudományegyetem
Projekt azonosítószáma: 2019-1.1.1-PIACI-KFI-2019-00334
Szerződött támogatás összege: 581 663 943 Ft
Támogatás mértéke: 62,6%
A projekt tervezett befejezési dátuma: 2022. 12.31.