Uniós forrásból vezette be rugalmas foglalkoztatási rendszerét a Naturtex Kft.

Rugalmas foglalkoztatási rendszer bevezetése a Naturtex Kft.-nél

A Naturtex Kft. több mint 10 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatásból bővítette technológiai- és munkaeszköz állományát a távmunka végzéséhez, a HR működés fejlesztéséhez és a távelérés bevezetéséhez kapcsolódóan.

A Naturtex Kft. 100%-ban magyar családi tulajdonú vállalkozás, megalapítása óta, több mint 29 éve dolgozik azon, hogy a pihentető alvás elérése érdekében a legmegfelelőbb termékeket biztosítsa vásárlói számára. Kezdetben manufakturális eljárással készültek a termékek, de hamarosan kivívták a vásárlóközönség elismerését, a cég folyamatosan fejlődni tudott az adott kor nehézségei mellett is. Az induláskori 5 főből mára a hazai ágyneműiparban meghatározó szerepet betöltő, a piac közel felét uraló vállalat lett.

Az átvilágítási jegyzőkönyv készítésekor 142 fő teljes munkaidőben, 13 fő pedig részmunkaidőben dolgozott a vállalkozásnál. A munkavállalók 68,38%-a által kitöltött adatlapok, a vezetői interjúk és a vezetői, valamint a munkavállalói felmérés alapján látható volt, hogy a vállalkozás több alkalmazott munkaköre esetében lehetséges volna a rugalmas foglalkoztatás bevezetése. A vezetői igények, a szervezeti kultúra, valamint a munkavállalói vélemények alapján elmondható, hogy a cégkultúra tartalmazza azokat az elemeket, amelyek lehetővé tették a távmunka, mint rugalmas foglalkoztatási forma bevezetését. A menedzsment fontosnak tartja, hogy olyan foglalkoztatási feltételek legyenek a szervezetben, amelyek között a munkavállalók a lehető leghatékonyabban képesek dolgozni, saját igényeiknek megfelelően, élethelyzetükkel összhangban.

A GINOP-5.3.2-16-2016-00374 projekt keretében sor került képzésre, tanácsadásra, műhelymunkára, munkahelyi mentor alkalmazására, új munkavállaló foglalkoztatására, valamint a kötelező nyilvánosság biztosítására.

A távmunka végzéséhez, a HR működés fejlesztéséhez és a távelérés bevezetéséhez az alábbi technológia- és munkaeszközöket szerezte be a cég: 11 db laptop és 11 db MS office irodai szoftver. Ezek az eszközök az átalakított munkakörben dolgozó kollégák távoli elérését és új formában végzett napi munkájuknak támogatását szolgálják, az új távoli munkaállomások eszközei lettek.

A sikeres projekt eredményeként – a munkakörök rugalmassá alakításával – elérték, hogy az érintett dolgozók jobban össze tudják egyeztetni a magánéleti feladataikat a munka világával, ezáltal hatékonyabb, kiszámíthatóbb és eredményesebbé vált munkavégzésük.

Az átalakítás 6 munkakörben 11 fő munkavállalót érintett.

A támogatás összege: 10.648.000 Ft
A támogatás mértéke: 100%.